Elődások
Sajtóhírek
Elérhetőségeink
A színházról
Az Aradi Magyar Színház Alapítvány 2002-ben született, Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa hívta életre, aki jelentős szerepet vállalt a társulat fenntartásában is. Az Aradi Magyar Színházat létrehozó alapítványban olyan személyiségek vállaltak részt, mint Kányádi Sándor, Markó Béla, Tőkés László, valamint a néhai Csép Sándor, Cseh Tamás.
Az Aradi Magyar Színház első bemutatóját 2002 júliusában tartották. Tapasztó Ernő, a társulatvezető mellett a társulat tagjai voltak: Dávid Éva, Gulyás Ferenc, Lovas Zoltán, Márton Gyöngyi, Méreg Eduárd, Szlankó Gyöngyi. A fellépések fő színtere a Jelen Ház nagyterme volt, de nagy hangsúlyt fektettek a vidéki turnékra is.
„A kovász szerepét ebben az alkotó folyamatban Tapasztó Ernő színész, egykori csikys diák vállalta fel, ám a színházalapítás ötlete nem valósulhatott volna meg a gyökereihez ma is ragaszkodó, poéta lelkületű Böszörményi Zoltán nélkül. Az utóbbi fél évszázadban aligha áldozott régiónkban valaki annyit a kultúrára, mint ez a huszonegyedik században gondolkodó mecénás.
Az Aradi Nyári Színházként átütő sikerrel bemutatkozó maroknyi csapat menet közben alakult, formálódott, s vidéki turnéin mindenütt nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták. Olyan kis településeken is felléptek, ahol emberemlékezet óta nem járt hivatásos színház. Egyfajta kultúrmisszió az, amit felvállaltak. (…) 2002. november 3. pedig kultúrtörténeti, de legalábbis helytörténetileg nevezetes dátum lesz: 54 év után ismét teljes évadot kezd Aradon az anyaintézmény nagytermében a helyi magyar színház, amely immár a lap mellett egy alapítványt is maga mögött tudhat” – írta 2002 novemberében Puskel Péter (Újra állandó magyar színház Aradon! Fél évszázad után beteljesülő álom – http://archiv.nyugatijelen.com/2002/2002%20november/nov.%202-3%20szombat-vasarnap/)
2003-ban az alapítvány állandó társulatot szeretett volna létrehozni, ezért a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem végzős magyar csoportját próbálta Aradra csábítani, de ez végül nem sikerült. A fokozatosan fellépő és erősödő nézeteltérések és ellentétek miatt egy évvel a létrejötte után a már működő társulattal is megszakadt az Aradi Magyar Színház Alapítvány kapcsolata. („Balta János elmondta, hogy Tapasztóval és társaival az első pillanattól nehéz volt együttműködni. A kiszállások rendre a kocsmában kezdődtek. A társulat pedig egyre népesebb volt. A végén már zenekart is akartak vinni magukkal. Nem lehetett őket fegyelmezni. Az ellentétek oda vezettek, hogy Tapasztó április közepén benyújtotta a felmondását a Jelen kulturális referensi állásából.” /Gazda Árpád: Ki építi és ki ássa el az aradi színházat? = Krónika (Kolozsvár), 2003. máj. 31./)
2004–2005-ben színházfesztivált szervezett amatőröknek.
A 2003-as törés óta napjainkig az Aradi Magyar Színház befogadó színházként működik.