Magunkról

Sajtóhírek

Elérhetőségeink

Operett az Aradi Magyar Színházban – De csuda volt...

2013. november 17. A nagyváradi  M. M. Pódium Színház társulata már több ízben elkápráztatta operett-előadásaival az aradi közönséget.

 

November 17-én, vasárnap ismét Aradra jönnek, ezúttal az elsősorban Eisemann Mihály, Zerkovitz Béla és Ábrahám Pál zenéiből válogatott, De csuda volt... című másfél órás előadással az eddigi hagyományokat követve kívánják folytatni az 1900-as évektől egészen az 1950-es évekig bezárólag az operett mesés világának a bemutatását.

 

Az előadást Kele Krisztina énekesnő állította össze, a darab részvevői Molnár Júlia, Kele Krisztina, Meleg Attila és Varkucs Róbert. A tánckar tagjai Korda Árpád, Farkas Beatrix, Szallós Ildikó, Sajgó-Bezgédi Norbert. Jelmeztervező Schneider Mária, tervező Lajtos Éva, koreográfus Marin Lucia, az előadást Meleg Attila rendezte.

Az aradi operettkedvelő közönséget két előadással várja az Aradi Magyar Színház és a nagyváradi társulat a Jelen Ház nagytermében, 17 és 19 órai kezdettel.

Jegyek elővételben – 15 lejes egységáron – a Jelen könyvesboltban kaphatók hétköznapokon 10–16.30, szombaton 10–12.30 óra között.