Elődások
Sajtóhírek
Elérhetőségeink
Eisenbacher Musikanten fúvósegyüttese – 2008 július
Szerda délután a Jelen Ház nagytermében szépszámú közönség előtt mutatkozott be az aradiaknak a freiburgi (Németország) Eisenbacher Musikanten fúvósegyüttese.
A 13 tagú, fiatalokból és már nem egészen fiatalokból álló csoport, a freiburgi vasúti társaság zenei társaságának együttese a szentannai katolikus templom felszentelésének 140. évfordulója kapcsán megrendezett Német kulturális dekád keretében jött Arad megyébe a németországi Valores Kulturális Egyesület szervezésében, az Aradi Polgármesteri Hivatal, a Banat JA Kulturális Egyesület, a Német Demokrata Fórum támogatásával.
Az együttes az elmúlt napokban több Arad megyei, németek is lakta helységben járt – fellépett Szentannán (a vasárnapi templombúcsún természetesen ismét jelen lesz), járt Menyházán, Nagylakon (ahol a helyi, a német rendezvényeken rendszeresen részt vevő helyi fúvószenekarral együtt koncertezett), holnap a Temes megyei Szentandrásra, majd Temesvárra látogat, jövő héten máriaradnai zarándoklatra induló szentannaiakhoz csatlakozik. Holnapután fogadják a küldöttséget az Aradi Polgármesteri Hivatalban.
A szerda délutáni, jó két- órás műsorban a fúvószenekaron kívül az aradi német és a nagylaki szlovák tánccsoport is fellépett. A nézők hosszasan megtapsolták az igen színvonalas műsor előadóit.