Aradi Magyar Színház

Te szeress legalább

Jámbor Gyula: „Te szeress legalább” /Nyugati Jelen, 2013. május 6./
http://www.nyugatijelen.com/kultura/te_szeress_legalabb_1.php

Szerencsések a híres, nagy karriert befutott szülöttekkel büszkélkedhető helységek, a (kései) utódok bármikor hivatkozhatnak rájuk.

Fényes Szabolcs (1912. április 30.–1986) Erkel Ferenc-díjas zeneszerző Nagyváradon látta meg a napvilágot, ötödik osztályos korában költöztek szülei Budapestre. (Az életrajzi adatokat a Jelen Házban vasárnap az Aradi Magyar Színház égisze alatt bemutatott műsor Meleg Vilmos és Meleg Attila művész-testvérpár által felolvasott, Nemlaha György írta összekötő szövegéből idézem.) Nagyvárad, Ady „Pece-parti Párizsa” nem szűkölködik híres szülöttekben (Szathmáry József, a későbbi Szigligeti Ede drámaíró, a színház magyar társulatának névadója ugyancsak Váradon született), és a város, mint a mostani előadás igazolja, meg is becsüli neves fiait – a színházat szerető utódok örömére.

Fényes Szabolcs amolyan állócsillag a magyar könnyűzene és az operett egén. Korán indult (11 évesen már ígéretes tehetségként mutatkozott be), és élete jó hét évtizedében (félszáz operett, 130 filmzene szerzőjeként, jó ideig az Operettszínház vezetőjeként) számtalan slágerrel ajándékozta meg a közönséget. Zeneszerzői filozófiája: „Meggyőződésem, hogy a zenének, különösen a könnyűzenének, amellyel életem összefonódott, a melódia a lelke, a világa, az anyanyelve”. Valamikor, az 1950-es évek vége óta (amikortól már családi tulajdonú rádiókészüléken hallgattam lelkesen Fényes Szabolcs és persze mások melódiáit – honnan tudhattam volna akkoriban a szerzőjük nevét?) már eldöntöttem: „suszterinasok által megjegyezhető, fütyülhető dallam nélkül” könnyű- vagy komolyzenében nincs maradandó, megjegyezhető, szerethető, bármikor felidézhető zene.

Lehet, hogy ez egy tökéletes téveszme, magam azonban (sokakkal együtt?) ragaszkodom hozzá.   

Vasárnap, kétszáz-valahány aradival együtt – az Aradi Magyar Színház előadásán, a Nagyváradi MM Pódium Színház felejthetetlen előadásában – újra hallgathattam számosat ifjúkorom kedvelt melódiái közül. A teremben (pár kivételtől eltekintve) a mai hatvanas-hetvenes, sőt nyolcvanas nemzedék előtt jelent meg ifjúkora Fényes Szabolcs dallamai hallatán. Szép este volt: másfél órára (uramisten, mennyi munka, hónapokig tartó próba, veríték van egy ilyen másfél órában!) egy kicsit újra fiatalnak érezték magukat a mostani hatvanasok, hetvenesek. Ötször, talán hatszor-hétszer váltottak kosztümöt az énekesnők (Molnár Júlia és Kele Krisztina), többször a tánckar (Korda Árpád, Farkas Beatrix, Szallós Ildikó, Sajgó-Bezgédi Norbert, Fülöp-Crişan Oliver) tagjai. Közben arra gondoltam: vajon húsz, harminc, év múltán hány (váradi, aradi, partiumi stb. magyar) nézőnek mond majd valamit Fényes Szabolcs neve és számlálatlan slágere? Vagy most még ne gondoljunk rá?  

Egy, csak látásból ismert hölgy a hosszas vastapssal zárult előadás után azzal fordult hozzám: „aztán valami szépet írjon!”. Amit úgy értelmeztem: neki nagyon tetszett a produkció.

Nekem is.

Fényes-est: a produkció
(Beszélgetés a műsor öszeállítójával és rendezőjével, Meleg Vilmossal)

– Hogyan született meg a Fényes-est gondolata?

– Úgy, hogy Nemlaha Gyuri két évvel ezelőtt felvetette a gondolatot: százéves lesz Fényes Szabolcs, Várad egyik legnevesebb szülötte…

– Nemlaha György valamikor a váradi színháznál dolgozott…

– Igen, irodalmi titkára, művészeti vezetője volt, meg hát újságíró, a Magyar Televízió zenei szerkesztője az elmúlt harmincvalahány évben, most már nyugdíjasa, személyesen jó barátom. Gyakorlatilag minden zenés műsort az elmúlt 15 évben, amit én létrehoztam, vagy az ő segítségével, vagy konkrét közreműködésével csináltam, de az anyaggyűjtéstől az ügyintézésig mindenben segített. Amikor felvetette, arra gondoltunk természetesen, hogy a váradi Szigligeti Színház a méltó helyszín az ünneplésre. Hál’istennek megértésre találtunk az új vezetés részéről, fölkarolták az ötletet, és így emléktábla-avatás volt a szülőházon, egy egész napos rendezvény, szimpózium lett Fényes Szabolcsról és egy est a színházban. Ez volt a százéves ünnepség, nagyon szép, nagyon méltó, a család elégedettségére. Igen ám, de kiderült, hogy ez egy olyan összehozott műsor volt, amit nem lehetett műsoron tartani, mert vendégművészekkel, zenekarral nehéz lett volna az utaztatása, az egyeztetés, meg nem is volt a színház elképzelésében az, hogy ezt másutt is bemutassák. Akkor, a családdal poharazgatva, a jogutódokkal, akikkel összeismertetett Gyuri, fölmerült bennünk a gondolat, hogy én, az öcsémmel (Meleg Attila, szerk. megj.) az M.M. Pódium keretében ennek adnánk egy olyan keretet, hogy ismertető, népszerűsítő. Fényes Szabolcs érdemeinek megfelelő válogatással próbálkoznánk, ha beleegyezésüket adnák, mert a jogdíjakkal kapcsolatban ezt anyagilag nem tudnánk fedezni. Nagyvonalúan, barátságból ott helyben lemondtak a jogdíjról, fölkarolták az ötletet és így csaptunk bele ismételten Gyurival akkor már más műsor létrehozásába. Ez a műsor tulajdonképpen a százéves évforduló után született, egy-két dal benne van a „régi”, színházi műsorból is, de 90 százaléka más, abból a szándékból kiindulva, hogy ezt nemcsak Nagyváradon, de vidéken is előadhassuk, máshol is. Így született tehát a műsor gondolata. Összeállt a trup, Luci (Marian Lucia, a koreográfus – szerk. megj.) megcsinálta a koreográfiát, de elég hosszú időbe telt, amíg egy félig hivatásos, félig más munkahelyen dolgozókból álló csapattal (a táncosok profik, de nem táncosként, hanem civil alkalmazásban tanárként, tanítóként, újságszerkesztőként működnek) összehoztuk a produkciót, ezért a műsor a 101. évfordulóra készült el.

– Az szép kerek szám, előlről, hátulról ugyanaz.

– Így van, április 30-án volt a zeneszerző születésének 101. évfordulója, akkorra készen volt az előadás. Ez létrejöttének rövid története.

– Mivel április elején mutatták be, nagyon sokfele még nem juthatott el az előadás.

– Még nem, az aradi az ötödik.