Aradi Magyar Színház

Thalia szekere megállt Végváron - 2002. július

A Nyugati Jelen hasábjain közhírré tett esemény – az Aradi Magyar Nyári Színház alapítása – felcsigázta a Temes megyei mûvészetpártoló közönség érdeklõdését is. Napjainkban új, magyar nyelvû társulat életre hívása ritka, mint a fehér holló. De lám, nem lehetetlen! – kommentálták örömmel a hírt, amely csakhamar visszhangra talált a végvári közönség körében. Szíves szóval invitálták a fiatal aradi társulatot: legyen bemutatkozásuk színhelye e távoli magyarlakta község mûvelõdési otthona, amely miszsziós küldetésüket is kézzelfoghatóan szimbolizálná...

Így esett, hogy szombaton (július 20.) este az Aradi Magyar Nyári Színház társulatának ekhós szekere megállt a végvári mûvelõdési otthon elõtt. Mint hajdanán, a magyar színjátszás hõskorában, most is a hozott csomagokból kerültek elõ a ruhák, a színfalak, a játékhoz szükséges hangulatkeltõ kellékek.

Abból, hogy a játékteret az elsõ széksortól alig karnyújtásnyira rendezték be, sejteni lehetett, hogy Frederico Garcia Lorca eredetileg bábelõadásra írt mûve, a Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája olyan rendezésben kerül bemutatásra, amelyben jócskán jut szerep a közönségnek is. A sejtés az elsõ jelenetek után bebizonyosodott, s amint kibontakozott a vérbõ elõadás, a közönség is egyre inkább beleélte magát új szerepébe. (Hangos tetszésnyilvánítás, kacagás, nyíltszíni taps jutalmazta Miciuru Zsuzsa „epizódszerepét”, amikor anyáskodva megcirógatta a közönségtõl vigaszt kérõ színészt. Mi több, Szoboszlai-Gáspár István lelkipásztor sem zárkózott el a szerepvállalástól, és ezt a ráérzõ színészek alaposan ki is aknázták.) Az önfeledt tetszésnyilvánítás, az egymást követõ nyíltszíni taps jelezte, hogy a modern rendezés üzenetét érti, értékeli a közönség.

Elõadás után a fiatal színészek elmondták, hogy maguk is feltöltõdtek a nézõtérrõl feléjük sugárzó hangulattól, és a fáradságot leküzdve, jobb kedvvel, felszabadultabban mókáztak. Mert még a legjobb színésznek is fontos, hogy érezze a nézõtér „pulzusát” – Végváron ez történt.

Viszatérve az elõadáshoz, hadd mondjuk el, hogy az év vígjátékaként beharangozott darab, rendkívüli próbatétel elé állította a társulat minden tagját. Nincs benne klasszikus értelemben vett nagy szerep és kis szerep, fõszereplõ és mellékszereplõ. A nézõkkel aktívan együtt komédiázó elõadásban pillanatok alatt kiderül, hogy mire képes a színész. Ebben a mûfajban középszerûségnek nincs jövõje, „átlag” tehetséggel nem lehet érvényesülni. És ezzel azt is kimondtuk, hogy az Aradi Magyar Nyári Színház társulatának tagjai – Kohut Marianna, Tapasztó Ernõ, Bodor Richárd, Gulyás Ferenc és Simon Mátyás – karakterszínészek, akik egész énjükkel keltik életre a rájuk osztott figurát és közben okos, színvonalas improvizálásra is futja erejükbõl, tehetségükbõl. Valamennyiükrõl elmondható, hogy nagyszerû táncos, kiváló énekes, vérbõ komikus. Mindez együtt az év vígjátékát produkálta Végváron, és minden bizonnyal ezt állapítják majd meg róluk és az elõadásról mindenütt, ahol majd fellépnek.

Bár Végváron nem volt jelen, nem zárhatjuk tudósításunkat anélkül, hogy ne tegyünk említést Nótáros Lajos rendezõi hozzájárulásáról. Tapasztó Ernõvel közösen sikerült a ma emberéhez szóló üzenettel feltölteniük az avittnak hitt komédiát.

Az elõadás végén játékos aukció (kiárusítás) során Kele István szerezte meg Sághi Annamária képzõmûvész alkotását, mely az elõadás egyik mozzanatát örökítette meg.

 ***

 A társulat ezúton is köszöni a szíves, meleg fogadtatást, Szoboszlai-Gáspár István tiszteletes úr biztató szavait, a meghívást további elõadásokra és nem utolsósorban a finom estebédet, amelynek elkészítése és felszolgálása barátságuk kedves tanújele volt.